Magyar Falu Program Falusi Civil Alap

2020-06-09

Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2020. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.

Az 5000 fő lakosságszám alatti településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatásához kapcsolódik a 2020. évi Magyar Falu Program új programeleme.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani. ( elérhetősége: https://nir.bgazrt.hu/bga/ )  A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség: 2020. július 1. – 2020. augusztus 7. 12 óra 00 perc

A pályázati dokumentumok elérhetők a következő oldalon:bgazrt.hu

 

Magyar Falu Program – Falusi Civil Alap

A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezeket a településeket.

A Kormány kiemelt figyelmet fordíta megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására, és ehhez kapcsolódóan a 2020. évi Magyar Falu Program új programeleme a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása, a Falusi Civil Alap. A rendelkezésre álló forrás összege 5.000.000.000,- Ft.

A pályázati kiírás felépítése:

Pályázati kiírás kódja: FCA-KP–1–2020

 

 

 

 

 

 

Pályázati kiírás kategóriája: FCA-KP–1–2020/1

Pályázati kiírás kategóriája: FCA-KP–1–2020/2

Pályázati kiírás kategóriája: FCA-KP–1–2020/3

Pályázati kiírás kategóriája: FCA-KP–1–2020/4

Civil szervezetek ingatlanberuházási, felújítási támogatása

Civil szervezetek gépjárműbeszerzési támogatása

Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatása

Civil szervezetek programszervezési támogatása

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében. A pályázó kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást. Több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot.

Támogatható tevékenységek:

Civil szervezetek ingatlanberuházási, felújítási támogatása (FCA-KP–1–2020/1)

  • Civil szervezet ingatlan-tulajdon szerzése;
  • Civil szervezet tulajdonában lévő ingatlan felújítása;
  • Civil szervezet használatában lévő, helyi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan felújításának támogatása, melynek feltétele a civil szervezet és a helyi önkormányzat között legalább a fenntartási időszakra szóló (5 éves), ingyenes használatról szóló előzetes megállapodás megléte;
  • Civil szervezet használatában lévő, egyházi jogi személy tulajdonában lévő ingatlan felújításának támogatása, melynek feltétele a civil szervezet és az egyházi jogi személy között legalább a fenntartási időszakra szóló (5 éves), ingyenes használatról szóló előzetes megállapodás megléte.

Ha a beruházással érintett – nem a pályázó tulajdonában lévő – ingatlant a pályázón kívül más civil szervezet is ingyenesen használja, a tervezett tevékenységhez kapcsolódó építési/felújítási munkálatok – a betöltött funkciótól függetlenül a teljes ingatlan vonatkozásában – támogathatóak, ha az ingatlant használó más civil szervezetek hozzájárulnak. Ha a beruházással érintett ingatlan egyéb köz- vagy piaci szolgáltatási feladatellátást is szolgál, abban az esetben egyértelműen elhatárolva, megbontva szükséges feltüntetni a civil szervezet által használt épületrészekhez tartozó tevékenységeket és költségeket a pályázatban és az azt alátámasztó dokumentumokban is.

Civil szervezetek gépjárműbeszerzési támogatása (FCA-KP–1–2020/2)

Gépjárműbeszerzéssel kapcsolatos támogatás: új és használt gépjármű beszerzése, gépjármű karbantartása, felújítása, alkatrész beszerzése. Használt gépjármű beszerzése esetén legfeljebb 10 éves, regisztrált, érvényes műszaki vizsgával rendelkező gépjármű vásárlása támogatható, az adott gépjármű EUROTAX katalógusban (https://www.eurotaxglass.hu/) szereplő árához képest legfeljebb + 20%-os mértékig. A részletes szabályokat az Útmutató tartalmazza.

Kivétel: 10 évnél idősebb, regisztrált, érvényes műszaki vizsgával rendelkező használt tűzoltóautó beszerzése is lehetséges.

Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatása (FCA-KP–1–2020/3)

  • Jármű karbantartása, felújítás, alkatrész beszerzése;
  • Nem gépi meghajtású új jármű beszerzése (pl. kerékpár);
  • Eszközbeszerzés.
  • A helyi közösség életét meghatározó, értékmegőrző, értékteremtő, a pályázó által szervezett programok előkészítése, megvalósítása.
  • A programokhoz kapcsolódó költségek támogatása.

Civil szervezetek programszervezési támogatása (FCA-KP–1–2020/4)

Az igényelhető és elnyerhető támogatás mértéke:

Kategória

Az igényelhető támogatási összeg felső határa

FCA-KP–1–2020/1

Ingatlanberuházási, felújítási támogatás

6 000 000 Ft

FCA-KP–1–2020/2

Gépjárműbeszerzési támogatás

4 000 000 Ft

FCA-KP–1–2020/3

Eszközbeszerzési támogatás

2 000 000 Ft

FCA-KP–1–2020/4

Programszervezési támogatás

2 000 000 Ft

 

A támogatott tevékenység időtartama: 2020. január 1. – 2021. december 31.

 

A pályázat benyújtására jogosultak köre:

Pályázatot nyújthat be az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Civil tv.) 2. § 6. pont b) és c) alpontja szerintiegyesület és alapítvány, ha

  • a bíróság 2019. december 31-éig nyilvántartásba vette,
  • rendelkezik a 2018. vagy 2019. évi lezárt évről szóló, az Országos Bírósági Hivatalnál letétbe helyezett számviteli beszámolóval és
  • székhelye és működése olyan magyarországi településen van, amelynek – a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv által az adott település tekintetében 2020. január 1-jén nyilvántartott – lakosságszáma 5000 fő vagy ez alatti.

A pályázat érvénytelen, ha a pályázó székhelye a pályázati kiírás megjelenésének időpontjában vagy azt megelőző 30 napban nem olyan magyarországi településen volt, amelynek – a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv által az adott település tekintetében 2020. január 1-jén nyilvántartott – lakosságszáma 5000 fő vagy ez alatti.

A pályázat benyújtásának határideje és módja:

A pályázatok benyújtására 2020. július 1. - 2020. augusztus 7. 12:00 között van lehetőség

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (a továbbiakban: NIR) keresztül lehet benyújtani.

Hiánypótlás

Ha a pályázó a pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, és azok jellegüknél fogva pótolhatók, a BGA Zrt. egy alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A hiánypótlást a pályázónak elektronikus úton kell benyújtania a NIR-en keresztül. A hiánypótlás benyújtására a hiánypótlási felhívás elektronikus kézbesítését követő nyolc napon belül van lehetőség.

A támogatás formája:

A jelen kiírás keretében nyújtott támogatás saját forrás nélkül, egy összegben folyósított 100%-os támogatási előlegként, vissza nem térítendő támogatásként biztosított, 100%-os támogatási intenzitású támogatásnak minősül.