Versenyfelhívás

2020-01-17

Indul a XV. Vasi Vizeken és Földeken Általános Iskolai Horgászvetélkedő

Indul a XV. Vasi Vizeken és Földeken Általános Iskolai Horgászvetélkedő

Helyi termékek fogyasztása általi környezettudatosság is fókuszba kerül az idén

 A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az általános iskolák között immáron XV. alkalommal kiírja a Vasi Vizeken és Földeken elnevezésű Ifjúsági Horgászvetélkedőt. A jubileumi rendezvény megnevezésében történt változás ("Földeken") a horgászvizek, a horgászatnépszerűsítése mellett új területekre történő fókuszálásra utal. A verseny központi témakörei a következők szerint alakulnak az idei évtől: víz, hal, horgászat, helyi termékek fogyasztása általi környezettudatosság.

 A vetélkedőre a Szövetség tevékenységi területén – elsősorban Vas –és Zala megyében - elhelyezkedő általános iskolák 4 fős csapatai nevezhetnek. A verseny célja, hogy a résztvevő fiatalok megismerjék Vas megye természetes vizeinek élővilágát és megismerkedjenek a horgászat alapjaival, valamint a környezeti hatásokat szem előtt tartó helyben termelt élelmiszerek fogyasztására is ráirányítja a figyelmet.

 Célunk, hogy a horgászpalánták a létfenntartásukhoz nélkülözhetetlen táplálék kiválasztásakor olyan élelmiszereket válasszanak, amelyet lakóhelyükhöz minél közelebb, minél környezettudatosabb módon állítottak elő, ezzel közvetve is elősegítve a természetes vizek védelmét. A vetélkedő a LEADER      Helyi  Akciócsoportok     együttműködési  tevékenységeinek         előkészítése   és   megvalósítása    -  VP6-19.3.1-17     kódszámú  felhívás -  című pályázati program keretében a "Pinkától a Rábáig - a hal mint helyi termék" című projekt részeként valósul meg.

 A versenyen résztvevő csapatok a fenti célok elérése érdekében kétfordulós elméleti levelező versenyen mérik össze tudásukat. A levelező fordulók zárásaként a csapatok egy helyszíni vetélkedőre jutnak tovább, ahol kiderül, hogy melyik csapat ismeri legjobban a vasi vizeket. A 2020. évben a szellemi tudás tesztelése mellett ismét sor kerül egy közös csapat horgászversenyre is.

 A vetélkedő során a feladatok megoldásához elengedhetetlenül szükséges négy lelkes általános iskolás fiatal (10-15 éves korig), egy környezetszerető-támogató tanár (aki egyben a csapatvezető), egy rendszeresen olvasott e-mail cím, kreativitás, csapatszellem, valamint könyvtár- és internet használati ismeretek.

 A nevezéseket 2020. február 21-ig várjuk az alábbi on-line nevezési felületen:

https://vasivizeken.hu/hu/esemenyek/verseny/xiii-vasi-vizeken-altalanos-iskolai-horgaszvetelkedo

 Amennyiben a vetélkedővel kapcsolatban további kérdések merülnének fel, abban az esetben örömmel állunk rendelkezésükre a 06-95-506-835-ös telefonszámon.

 Nevezz, hogy Te is a győztesek között lehess!

 Rendezvény plakát csatolásban található, vagy itt letölthető:

https://vasivizeken.hu/files/article/horgaszvetelkedo-2020-q-press-fi-1579289304.jpg

 

Horgászüdvözlettel:

 Puskás Norbert

ügyvezető elnök

Sporthorgász Egyesületek

Vas Megyei Szövetsége

9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.

Fax: +36/94-506-836

Mobil: +36/70-33-99-707

E-mail: puskas.norbert@vasivizeken.hu

Web: www.vasivizeken.hu