Facebook

Értékmentés Zsennyén LEADER rendezvény

Kedvezményezett neve: Zsennye Község Önkormányzat

Kedvezményezett címe: Zsennye, Rákóczi F. u. 1

Értékmentés Zsennyén

Zsennye település Vas megyében található. A helyi rendezvényeik ez idáig jellemzően inkább a kulturális, vallási ünnepek köré szerveződtek, a hagyományok ápolására ritkán adódott alkalom. Szilágyi István polgármester számára mindig is fontos volt, hogy a fiatalok megismerjék a falu helyi értékeit, szokásait, kivegyék részüket a hagyományok ápolásában. Az értékmegőrzés mellett ennek a tevékenységnek közösségteremtő és fejlesztő ereje is van.

Több alkalommal került már sor a helyi értékeket számba vevő programok megvalósítására nagy sikerrel, azonban az elnyert támogatással lehetővé tette számukra a nagyobb volumenű, minőségi szórakozás biztosítását. A projekt a "Pannon Térségfejlesztő Egyesület - Helyben vagyunk - Helyi értékek feltárásának és megőrzésének támogatása című felhívás" keretein belül valósult meg.

Céljuk volt egy hagyományteremtő gasztronómiai programot létrehozni, mely színvonalas eseménnyé vált a térségben. A programot kiállítással, fellépőkkel, főzőversennyel gazdagították, ami minden korosztály számára értékkel bírt. Ezt a programot 2019. augusztus 24-én valósították meg.

A támogatás összege 1.999.868 Ft. A pályázattal sikeresen beszerzésre került 10 db sörpadgarnitúra, vslamint a rendezvényszervezés összege.

A rendezvényszervezés keretein belül bérlésre került egy 300 m2-es sátor, további 10 db sörpadgarnitúra, 16 m2-es színpad, vlamint hangosításhoz szükséges eszközök.

Több, neves fellépő is szerepelt a rendezvényen: Amaró Duó, Csempeszi Színjátszók, PlectRumGitárklub, Márió a harmónikás és Magyar Rózsa.

A projekt eredményeként elmondható, hogy siekres volt, hiszen alapvető céljaikat elérték. A lakosság nagyrésze részt vett a programon, valamint 6-7%-os nem helyi lakó is részt vett a rendezvényen.

Jövőre is mindenképpen megrendezésre fog kerülni.