Facebook

Felsőcsatári Búcsú és a Felsőcsatári Önkéntes Tűzoltóegyesület 130. éves jubileuma LEADER rendezvény

Tűzoltó jubileum Felsőcsatáron – búcsúi kavalkád
Gyermek-, kulturális és szabadidős, igazi búcsúi programok kerültek megrendezésre augusztus 18-án, vasárnap Felsőcsatáron a tűzoltó juibileumi ünnepségek keretében, amit a helyi testület megalakulásának 130. évfordulója alkalmából rendeztek.
A gyerekeket arcfestés, óriás csúszda és darts várta a kultúrházban, illetve a mögötte lévő füves területen, ahol – az alkalomhoz illően – be lehetett ülni a tűzoltók teherautójába, hivatalos nevén a gépjárműfecskendőbe is. Aztán ugyancsak a legkisebbeket bábelőadás szórakoztatta.
A délutáni kulturális programot a helyi Rozmaring énekkar nyitotta a kultúrházban, majd a népes közönséget a Pornóapáti Német Nemzetiségi Tánccsoport, a felsőcsatári HKD Četarci tánccsoport, valamint az Ungaresca Senior Tánccsoport szórakoztatta. A megjelentek a Leader pályázat keretében beszerzett sörpad garnitúrákon foglalhattak helyet. Közben megérkezett a vacsora, ami a szintén a pályázat keretében megvásárolt bográcsházakban készült, s persze működött a büfé is.
A kultúrház folyosóján a 130 éves tűzoltó testület történetét, illetve a tűzoltó szerház építését bemutató képekből összeállított tablókat lehetett megtekinteni.
Este telt ház előtt lépett színpadra a Boglya Népzenei Együttesből és a Koprive Tamburazenekarból alakult UFÓ (United Folk Orchestra) együttes, amely fergeteges hangulatot teremtve remek műsorával megkoronázta az egész napos programot. A jubileumot bál zárta, zenélt a Pinka Band.
A hangosítást szintén az elnyert támogatásból megvásárolt berendezések biztosították.
Reményeink szerint meg sok szép jubileumot megél a Tűzoltó Egyesület és okot ad az ünneplésre.