Facebook

Acsád

A Szombathelytől tizennégy kilométerre elhelyezkedő Acsád nevét minden bizonnyal a honfoglaló Acsád vezérnek köszönheti. Más vélemény szerint az ismeretlen Acsa személynév kicsinyítős változata.
A népi hiedelem és a közhagyomány szerint eredetileg a mai Ablánc helyén volt a település és az Ablánc patak sorozatos áradásai miatt települtek át őseink arra a magasabban fekvő területre, ahol ma a falu található; erről azonban írásbeli bizonyítékok nincsenek. A falu neve először egy 1255-ös oklevélben tűnt fel. A falu mellett 1930-ban kőszarkofág került elő.

A falu határában szép erdők találhatók, különösen az Ablánc-malom környéke ideális kirándulóhely. Erzsébet királynő tiszteletére egy acsádi molnár három fát ültetett Abláncon, ennek bizonyítékául szolgál az itt található emléktábla.

Két templom található jelenleg a faluban, egy katolikus és egy evangélikus:

római katolikus templomot már 1342-ben emlegették, ekkor még Szilvágy filiája, azaz fiókintézete volt, 1748-tól pedig a meszleni plébánia filiája. A templom alatt található a Szegedy család kriptája, itt található Szegedy György, Szegedy Béla valamint a család utolsó leszármazottjának Szegedy Georginának és férjének Dr.Pethő Ernőnek földi maradványai is. A kripta bejárata befalazásra került, nem látogatható. A középkori eredetű, de barokk stílusban átépített római katolikus templom védőszentje Keresztelő Szent János.

Az evangélikus gyülekezet 1784-ben alakult Meszlenben, II. József türelmi rendelete révén, szintén a meszleni fiókegyházhoz tartozott.

A falu legnevezetesebb műemléke a Szegedy család 18. századi eredetű, de 1824-ben klasszicista stílusban átalakítottkastélya. Dísztermében empire stílusú faliképek láthatók. Körülötte egy körülbelül 5 hektárnyi park található. A kastélyparkhoz kapcsolódó híres platánsort az 1820-as években telepítették, itt található Magyarország legidősebb páfrányfenyője, melyet 1808-ban ültettek.
Az épület a II. világháború alatt a német és magyar honvédség, majd a Vörös Hadsereg szálláshelye volt, 1947-ig. Utána a tulajdonos férje, Dr. Pethő Ernő - aki a német ellenállási mozgalomban vett rész - érdemei miatt visszakapta. Dr. Pethő Ernő, a szombathelyi kórház orvosa volt, 1950-ben felajánlotta az épületet az Egészségügyi Minisztériumnak, így került az állami tulajdonba. Ezután előbb kórházként funkcionált, majd Szociális Otthonként működött.
Az elmúlt évben csodálatosan felújított műemlék kastélyban jelenleg a Vas Megyei Önkormányzat Időskorúak Szociális Otthona üzemel. Az Intézmény jellegének megfelelően korlátozottan látogatható. Az épület kívülről megtekinthető, a park látogatható. A kastély dísztermét is meg lehet nézni, érdemes, különösen szépen került helyreállításra, díszítés megtartásával, a falfestések teljes körű rekonstrukciójával. Előzetes egyeztetéssel részletesebb bemutatás is lehetséges, ehhez az Intézmény igazgatójával szükséges egyeztetni.

A falu közepén található az I. világháború áldozatainak tiszteletére emelt szobor: Szent György a sárkánnyal hadakozik. A szobrot 1927-ben Szegedy Georgina helyi földbirtokos emeltette. Később ezen az emlékművön helyezték el a II. világháború áldozatainak emléktábláját is. A 20. század két nagy háborúja a község lakosságától is áldozatokat követelt. Az I. világháborúban 120-an vettek részt, közülük 37-en haltak hősi halált. A trianoni diktátumot követően a revíziós törekvések 1938-41 között részleges sikerrel jártak, azonban az ország belesodródott a 2. világháborúba is. Ez utóbbi a helység lakosai közül 15 főnyi áldozatot követelt. Jellemző a század történelmének mostohaságára, hogy róluk csak közel fél évszázad múlva, a rendszerváltozást követően lehetett hivatalosan is megemlékezni.

 

Elhelyezkedés: A település Vas megye északi részén, Szombathelytől 15, Sárvártól és Kőszegtől egyaránt 20 km-re, Csepregtől és Bükfürdőtől 10 km-re fekszik. Noha fűutak nem érintik, megközelíthetősége mégsem rossz, hiszen a községből négy irányba vezetnek utak, sőt saját vasútállomással is rendelkezik.

Acsád

Elérhetőségek

Cím: 9746 Acsád, Béke u. 10.
Polgármester: Kranczné dr. Kovács Bernadett
Web: http://www.acsad.hu
Email: acsad@t-online.hu
Telefonszám: 94/555-003
Fax: 94/555-003

Térkép nagy méretben

Értékleltár Értékek megtekintése térképen

Események

Nincs megjeleníthető esemény