Facebook

Bozzai

A Bozzai Bárdos települések egyesüléséből keletkezett község határában neolitikus kőbaltát, vonaldíszítésű cseréptöredékeket, kovakő pengéket találtak, melyeket a Savaria Múzeumban őriznek. Kora bronzkori kerámiatöredékek is kerültek elő, bizonyítván a vidék korai lakottságát. Az államalapítás korának Vas megyei egyházi szervezettségi szintjét bizonyítja, hogy nagyon sok kis lélekszámú falu is plébániával és templommal rendelkezett. Így 1271-es írásos említést találtak Bozzai templomáról és plébánosáról. A templom és a parókia a török időkben pusztult el. Maradványiról, pontos helyéről nincs tudomásunk. A plébánia végleg megszűnt, a templomhoz tartozó földeket elbirtokolták.

A községet a Bozzay-család törzsökös fészkének ismerték. Ez a kisnemesi falu mindig is földművelésből és állattartásból élt.
1804-ben csak 19 házról, 118 lélekről emlékeznek a feljegyzések. Azaz 6 polgár, 4 szolga és 26 zsellércsalád élt itt.
Az I. világháborúba már 80 hadköteles vonult be. 15-en hősi halált haltak. Három hadiözvegy és 5 hadiárva sírt utánuk.
A községet a Vép-Kenéz-Pecöl országúthoz bekötőút kapcsolja. Vasútállomás Vépen található. (5 km). 

 

Elhelyezkedés: A nagy vízgyűjtő területtel rendelkező, hosszú Kozár-Borzó patak két partján fekszik a két községből egyesített Bozzai község, a Gyöngyös-sík délkeleti részén, Bárdos csak bekötőúton, míg a másik falurész, Bozzai rendes úton érhető el. A megye középső részén fekvő falu megközelíthetősége így nem tűnik jónak, de ennek ellenére a megyeszékhely sem a térképen, sem a valóságban nincs messze (12 km). A Kőszegi-hegységből lefutó vízfolyások a Rába irányába futnak. Az alföldi jellegű lapos táj felszínét kavicstakaró, vályogos, löszös üledék borítja. A község éghajlata mérsékelten hűvös, mérsékelten száraz. A falu határának jellemző talajtípusa az erdőtalaj, de az agyagbemosódásos barna erdőtalajok is megjelennek.

Népesség: A község népessége 1870 óta mindig 4-500 fő között ingadozott, a legtöbben 1960-ban lakták, 505-en. Lakossága a nagymértékű elvándorlások folytán 1990-ig jelentősen csökkent, amit 1980-tól a természetes fogyás is erősített. 1997 január elsején 297 fő Bozzai lakossága, viszont 2005. január elsejére 337-re növekedett.

Bozzai

Elérhetőségek

Cím: 9752 Bozzai, Fő u. 32
Polgármester: Csizmadia Fanni
Web: http://www.bozzai.hu

Térkép nagy méretben

Értékleltár Értékek megtekintése térképen

Események

Nincs megjeleníthető esemény