Facebook

Dozmat

Szombathelytől nyugatra 8 km-re fekszik csodálatos természeti környezetben községünk. Magyarországon ritka adottságokkal rendelkezik településünk, hiszen egyszerre van jelen egy csodálatos dombvidék, hatalmas erdőséggel, és itt folyik előttünk az Arany-patak a maga bájával. Itt együtt élünk az erdők-mezők lakóival, őzekkel, szarvasokkal, vaddisznókkal, fácánokkal, nyulakkal, melyek látványa mindennapos, csak ki kell nézni az ablakon, és elénk tárul a csodálatos természet.

Dozmat büszke régi hagyományaira és történelmére, és Árpád-kori híres templomára. Jöjjön el hozzánk egy kirándulásra, ismerje meg ezt a gyönyörű tájat,  ismerkedjen meg a háztáji és erdei állatokkal, lovagoljon a helyi lovardákban, vegye igénybe az itt élő vállalkozók szolgáltatásait, és ha netán beleszeretne ebbe a kis faluban, költözzön hozzánk, ahol szívesen fogadjuk az újonnan érkezőket is. 

dozmati kódex a 14. századból származik, Aegidius Romanus „De regimine principum” című jogtudományi művének az egyetlen Magyarországon talált példánya. 1972-ben egy parasztház padlásán találták.

1238-ban Druzmoth néven említik először. Határában újkőkori település nyomait találták meg. Bulcsú horka kíséretének faluja, temploma Szent György tiszteletére épült a 12. században.

A 13. században várbirtok volt. 1269-ben villa Duruzmot, 1281-ben Duruzomat, 1291-ben Durzumot, 1333-ban Dorzmat, 1355-ben Torndurzmata, 1358-ban Dorozmath, 1416-ban Eghazasdorozmath, 1430-ban Kysdorozmath, 1466-ban Dorsmath, 1472-ben Drozmath alakban szerepel a különböző forrásokban. Itt jegyezték fel Magyarország legrégibb regőséneket.

falu temploma a 14. században a térség egyházi központja volt, erre utal az 1416-ból származó Egyházasdozmath név is. Az 1674-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a templom rossz állapotban volt, tornya közel a leomláshoz. Szent Ottó napján a környező falvak lakossága énekelve, zászlókkal vonult Dozmatra. 1690-ben a templom leégett, tornya összedőlt, az újjáépítés 1697-ben már tartott. Szent György tiszteletére szentelt római katolikus templomát 1707-ben barokk stílusban építették át. A templom legértékesebb tárgya a 14. századból származó Mária a gyermekkel szobor Oltárképét Dorfmeister István festette.

 

Vályi András szerint "DOSMAT. vagy Dozmat, Grossmukken. Elegyes magyar falu Vas Vármegyében, földes Ura Gróf Niczky Uraság, és mások, lakosai katolikusok, fekszik Szombathelytöl egy mértföldnyire, határja közép termékenységű, tulajdonságai hasonlók Alsó Őrhöz, második Osztálybéli."

Fényes Elek szerint "Dozmat, (Grosz-Mucken), magyar falu, Vas vgyében, ut. p. Szombathelyhez 1 óra, 320 kath. lak., paroch. templommal, kastélylyal. Róna határa igen termékeny; rétjei kövérek. Birja 1/2 Ernuszt József, 1/2 Sály és Szluha családok."

Vas vármegye 1898-ban kiadott monográfiájában "Dozmat, 50 házból és 307 lakosból álló magyar község, melynek lakosai r. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája és távírója Torony. Plébániája 1600-ban már virágzott. Földesurai a gróf Nitzky – és a Szluha -család voltak."
1910-ben 339 magyar lakosa volt. 1986-ban elkészült a vízvezeték, 1994-ben a gázvezeték, 2003-ban pedig a szennyvízvezeték kiépült a szombathelyi tisztítóra kapcsolódva.

 

Látnivalók, kirándulóhelyek:

1. Krisztina Kilátó. A falu legismertebb látványossága, mely nagyon népszerű az idelátogatók között. A falu feletti dombon található, és gyalogosan közelíthető meg a falu elején található játszótérről.

2. Csodaszarvas Tanösvény

3. Dozmati Szabadidőpark, játszótér és sportpályák. A falu elején a legmodernebb játékokkal felszerelt játszótér található, melyet mozgássérültek is használhatnak. Mászó vár csúszdával, homokozó homokfelvonóval, hinta, madárfészek hinta, mászóka, rugós játék, drótkötélpálya.

4. Muzsla-forrás. A Történelmi Emlékparkból lehet lesétálni az Arany-patak irányában található kis forráshoz, melynek vize fogyasztható. Összetételét elolvashatja ezen a weboldalon a Helyi rendeletek, határozatok/Egyéb hivatalos dokumentumok között. A forrás mellett kiépített tűzrakóhely és pihenőhely található.

5. Történelmi Emlékpark. A temetővel szemben található emlékparkban 3 faszobor a dozmati hagyományoknak állít emlékművet.

6. Házi állatok bemutatóhelye.  A templom után a Lovas utca elején egy magánház udvarán sokféle háziállatot (szárnyasok, emlősök) lehet állandó jelleggel megnézni.

7. Hősi Emlékmű. Az 1. és 2. világháború dozmati hősei előtt tisztelgő Emlékmű a temető előtt található.

8. Milleniumi Emlékpark. A 200-es évfordulóban épült emlékpark a falu közepén, a buszmegálló mellett található, ahol 2011-ben egy új kopjafa őrzi az ezeréves Magyarország emlékét.

Dozmat

Elérhetőségek

Cím: 9791 Dozmat, Fiumei utca 26.
Polgármester: Horváth Ádám
Web: http://www.dozmat.hu

Térkép nagy méretben

Értékleltár Értékek megtekintése térképen

Események

Nincs megjeleníthető esemény