Az eredetileg is egységes település legkorábbi írásos említése 1244-ből maradt fenn Chatar alakban. Neve alapján, amely pajzsgyártót jelent, a kora Árpád-kori szolgáló falvak közé számítják, ahol fegyvergyártók éltek, akik a közeli Óvár várához tartoztak.

A királyi várföldek eladományozása során 1244-ben IV. Béla az Óvárhoz tartozó birtokkal együtt Mod ispánnak juttatta. A 14-15. században az Óvári-család birtokában volt a falu. 1449-ben Hunyadi János a Csémi- és a Káldy-családnak adományozta egy részét. 1455-ben az egykori óvári várbirtokot a Baumkirchner-család kapta meg, akik ezt követően megvásárolták az Óváriak részeit is. Ekkor csatolták Szalónak uradalmához. A 16. században szerezték meg a Batthyányak, akik az 1532-ben, Kőszeg ostroma idején elpusztított lakosság helyett horvát telepeseket hívtak ide. 

Az 1500-as évek végéről maradt fenn az első nyoma annak, hogy a település két részre szakadt. Ekkor már Alsócsatár köznemesi falu volt (Nemes Chatar, 1586), a főleg helyben élő családok (pl. Csiszár, Kéry, Weres, Molnár) tulajdonában. 1601-ben hat nemesi családfőt írtak össze, de ugyanebben a században túlnyomó része a Kéry-család birtoka lett. A későbbiekben a Batthyány-család erre a részre is kiterjesztette fennhatóságát. 

Felsőcsatár, amelyet Nagycsatárnak is neveztek, jobbágyfalu maradt a feudális időszakban. A Batthyányak idején a szalónaki, majd a rohonci uradalomhoz tartozott, azok történetét követte, de tulajdonosai többször is zálogba adták. A 20. század első felében a Sághy-családé volt a határ nagy része. 

A falut többször érte jelentős pusztítás. 1471-ben a Baumkirchnerek ellenfelei égették fel és rabolták el a jobbágyok javait. Az 1532-es török támadás mellett, 1553-ban pestis miaat tíz épület maradt üresen. 1574-ben a teljes település leégett az átvonuló zsoldos katonaság dúlása miatt. A Bocskai felkelés után 22 házat kellett újjáépíteni. 

Mindkét helység határában a középkor óta folyt szőlőművelés. Alsócsatáron 1744-ben 64, Felsőcsatáron csaknem négyszáz kapásnyi területet írtak össze. Utóbbi hely hegymesteréről már a 17. század elejéről maradt fenn feljegyzés. 

1921-ben a trianoni békeszerződést végrehajtó határmegállapító bizottság először Ausztriának ítélte, de a helybeli lakosok tiltakozása következtében megváltoztatták a döntést és 1923. március elején visszakerült Magyarországhoz. 

A község határában 1952-ben zsírkő- (talkum) bányát nyitottak, amely egyetlen ilyen volt az országban. Az 1960-as években élte fénykorát az akkor több mint száz főt foglalkoztató üzem, a későbbi években csökkentette termelését és 1996 végéig működött.

Elhelyezkedés: Az ország nyugati határán, Vas megyében lévő, Szombathelytől 18 km-re elhelyezkedő kisközség a 89-es főút, illetve Nárai-Pornóapáti felől közelíthető meg.

A Vas-hegy északkeleti lábánál romantikus katlanszerű elhelyezkedését kiemeli a Pinka patak Ausztriából jövő 2 km-es szurdokvölgye. 

A község délnyugati részén emelkedő "Gora" 83 ha-os szőlő, gyümölcsös és szántó területén 220 gazdasági épület és lakóház van. A 16 lakóházon felül az un. Gazdasági épületek 75 %-a lakható. A község belterületi határa egy szakaszon magyar-osztrák határszakasz is. 

Népesség: