A hamisítatlan történelmi táj régóta lakott voltát sok újkőkori lelet igazolja. A csaknem 6000 éves “Séi Vénusz” nevet viselő idol, agyagszobrocska az egyetemes művészettörténetnek is kiemelkedő alkotása. A régészeknek apró cseréptörmelékekből nemes vonalú, változatos díszítésű nagy korsókat, fazekakat, talpas edényeket, agyagkanalakat: a kőkori háztartások kellékeit sikerült összeállítaniuk. Az ügyes kezű régi mesterek finom vonalú, valaha színes szőttesek szépségével és vidámságával ragyogó edényei felvillantanak valamit egy ősi kultúra ízlésvilágából. A leletanyag a Savaria Múzeumban tekinthető meg, Szombathelyen.

A rómaiak nagy gondot fordítottak az egykori Savaria elegendő vízzel való ellátására. Ebből a célból a kőszegi-rohonci hegyek forrásvizét gyűjtötték össze, és földalatti vezetékeken keresztül vitték a városba. A rózsaszínű cementtel burkolt csatorna nyomait Sé területén is megtalálhatjuk. A föld további titkokat rejt, elegendő munkát kínál a ma és a jövő kutatóinak. A korai rézkortól kezdve az Árpád-korig sok korszak képviseltetik a leletek között. Feltehetőleg népvándorlás kori az a sír, amelyben vaskést tartó férfi csontvázára bukkantak.

A község neve a finn-ugor eredetű patak – kis vízfolyás, csermely – jelentésű séd szóból keletkezett. 1346-ban az Ovadi nemesek osztozkodtak a falu határában. Ennek a családnak lehet mellékhajtása a Séi család. Sye Mihály 1418-ban kapott Zsigmond királytól címeres nemeslevelet Regensburgban, mert hősiességével kitűnt a királyi testőrségben és a viadalokban. Sé jelenlegi címerében a nemeslevél két motívumával (korona és kard) emlékezik meg a nemesi ősökről.

A címerben osztott kék pajzsban, alul zöld talajon arany búzakalász található, fent háromgombú arany korona, ennek középső gombján a markolattal egy kétélű egyenes kard akként fekszik, hogy hegye a címerpajzs felső bal sarkának, s a markolat gombos vége a korona jobb szélső gombjának irányát veszi föl. A pajzs fölött ezüst zárt sisakon arany lombkorona helyezkedik el. A takaró jobbról is, balról is, arany-kék. A búzakalász a falu múlt századi pecsétjének központi eleme volt.

Elhelyezkedés: Sé az Alpokalján helyezkedik el, Szombathely szomszédságában. A két település olyan közel fekszik egymáshoz, hogy gyalog vagy kerékpárral is könnyen megtehető az út.

A község, nyugaton Toronnyal, délen Náraival, északon és délen Szombathellyel határos. Határainak hossza 16 km, a falu területe, pedig 6,03 km². Sé lakóinak száma 1374 fő.

Tengerszint feletti magasság a Balti-tengerhez viszonyítva 225,6 m. Két kisebb patak folyik át a falun, az egyik az Arany-patak, melybe északról a Szünösei-patak ömlik. Alpok keleti nyúlványainak közelségében fekvő község az ún. “szub-alpin” klímaövezetbe tartozik. Az éghajlat kontinentális jellegű, a nyár hűvösebb, a téli időszak enyhébb, a napfénytartam szegényebb az országos átlagnál. A falu levegőjét frissé, üdévé, egészségessé teszik az alpesi szelek. Gyakori az északi szél, ritkább az északnyugati és a délnyugati.

A falu, azok közé a települések közé tartozik, ahol a recessziós időszakban sem csökkent, hanem ellenkezőleg: növekedett a lakásépítések száma. Ennek eredményképpen az elmúlt években új falurész épült fel és a telekkialakítások azóta is folyamatosak. Elsősorban ez jelentette a fejlődés alapját.

Nincs igaza azoknak, akik Sét Szombathely kertvárosának, alvóvárosának nevezik. A település önálló falu, büszke jegyzőségére és az elért eredményekre.

Népesség: