Táplánszentkereszt község a Gyöngyös patak mentén, a 87. számú úttal párhuzamosan, Szombathelytől DK-i irányban, a város közvetlen szomszédságában fekszik.

A ma Táplánszentkeresztnek nevezett település közigazgatásilag 1939 óta létezik, ekkor egyesítették ezen a néven Gyöngyösszentkereszt és Táplánfa községeket.

A régészeti leletek tanúsága szerint a Gyöngyös mentének ez a része a neolitikum óta ember által lakott terület. A község határából több, római korból származó tárgy került elő.

Az Árpád-korban alakultak ki azok a kis falvak, amelyek a Gyöngyös mentén füzérként helyezkedek el. A mai Táplánszentkeresztet alkotó - egykor különálló - falvak nevei közül több a település egyes részeinek elnevezéseként máig használatos. Közülük Szentkereszt, Péteri és Borotszeg (Boroczszeg) a XIX. század első felének írásos forrásaiban nemesek és nem nemesek közösségeként szerepel, az 1907-ben kiadott helységnévtárban pedig már, mint Gyöngyösszentkereszt község. Táplánfa Szentlőrinccel, Tiborcszeggel és Bakófával egy közigazgatási egységet jelentett 1907-ig Szentlőrinc-Táplánfa, azután Táplánfa néven.

A legkorábbi írásos emlékek a mai község területén egykor létezett falvakra utalnak. Egy 1237-ben kiadott oklevél "Tymá-t" említi, akinek nevét - a feltehetően Táplánfa mellett fekvő, a XVIII. század végén még ismert település - Timafa viselte. Egy 1256-ban kelt oklevélben pedig Ovad falu szerepel, amelyet későbbi forrásokban "Buzazygethe" és Ovadszentlőrinc néven is emlegetnek.

A fent említett Árpád-kori falvak közül kettőben építettek templomot. A XIII-XIV. században a szentlőrincnek és a szentkeresztinek is önálló plébánosa volt.

A mai Táncsics utcában, Szentkereszten áll a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére valószínűleg a XIII. század első negyedében, részben római kori alapanyagokból emelt egyhajós, íves, boltozott szentélyű templom, amelynek - és Péteri falu nevének - első írásos említése 1334-re tehető: "... terre Pedur vocate iuxta possessionariam porcionem ecclesie Sancte Crucis de eadem Pydur..." Az 1988. évi régészeti feltárásnak és felújításnak köszönhetően a mai épületen szembeszökők a román kori stílusjegyek, az északi oldalon a lizénák, a déli oldalon pedig a bélletes kapu. A templomot 1741-ben renoválták, 1888 és 1896 között a középkori részleteket felhasználva átépítették, ekkor nyerte el mai formáját. 1942-ben Steffek Albin festette ki a templomot.

A Szent Lőrinc vértanú tiszteletére emelt templom - amelynek patrónusa a középkori falu "névadója" - Salamon nevű plébánosát egy 1298-ból származó oklevél említi. Az 1697-es egyházlátogatási jegyzőkönyv erős, régi, de rossz állapotban lévő épületként mutatta be, ekkor plébánosa sem volt. Leányegyházai közé tartozott Szentkereszt templomával, valamint Táplánfa, Timafa, Bakófa, Tiborcszeg, Péteri, Kiskajd és Borotszeg (Borocszeg). A XVIII. század közepén a Nagy, a Márffy, a Polányi és a Svastits család rendelkezett kriptával a templomban. 1733-ban felújították, de 1875-ben újat építettek helyette, a régi építmény egyes elemeit a szentkereszti templom átépítésénél felhasználták.

A plébániákon vezetett római katolikus anyakönyvek 1708-tól kezdődően maradtak fenn.

A hitújítás a Gyöngyös mentét sem kerülte el, a XVII. században mindkét templomot a protestánsok használták. Jórészt a patrónus Polányi családnak köszönhetően a kálvini irányzat hódított. A XVII. század első felében, több ízben tartottak Szentlőrincen református zsinatot. Az 1697. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az itteni "lelkek" "egy része katolikus, a másik nem". Az ellenreformáció sikerét mutatja, hogy 1756-ban 751 hívőből csak 16 volt "eretnek", azaz nem katolikus.

A települések első iskolái a plébániákhoz kapcsolódtak, a XVII. század végére már csak a nyomuk maradt. A XVIII. század közepén Szentlőrincen újra működött iskola. A római katolikus egyházközség által fenntartott elemi népiskola épületét 1890-ben felújították, majd 1939-ben bővítették. 1948-ban államosították az intézményt. 1874-től Gyöngyösszentkereszten az 1868. évi népoktatási törvénynek megfelelően az államilag segélyezett községi elemiben folyt a tanítás. 1907-ben az iskola új épületet kapott.

A története során az adott településen földbirtokkal, kúriával, kastéllyal rendelkező családok meghatározó szerepet játszottak a mindenkori falvak életében. Táplánszentkereszten e jelentős családok sorába többek között a Polányi, Niczky, Horváth, Korchmáros, Porpáczy, Hugonnay, Jelencsics, Istóczy, Széchényi, Csányi, Forster, Draskovich, Rosenberg, Széll família tartozott.

Az 1828-as országos összeírás adatai szerint Táplánfán, Szentlőrincen és Tiborcszegben összesen 13; Szentkereszten Péteriben és Borotszegben (Boroczszegben) 1828-ban 12, 1832-ben 15 adózó családfőt írtak össze. Az utóbbi községeket jórészt agilisek, címükkel anyai vagy házastársi kapcsolat révén rendelkező - communitasba "tömörülő" - nemesek lakták. A Szentlőrincen élő nemesek szintén közbirtokosságot alkottak.

Az 1848-1949. évi szabadságharc küzdelmeiben Vas vármegye honvédségében

Szentkereszt-Péteri-Boroczszeget Ódor Pál, Táplánfát Kapronczay János, Németh János, Jámbor József, Nagy György, Talabér Ferenc, Tóth István képviselte. A táplánfai, nemesi származású Horváth Miklós honvéd főhadnagy a komáromi vár védelmében is részt vett.

A táplánfai temetőben nyugszik a Széll család több tagja, köztük Széll József (1801-1871), Vas vármegye főispánja, Széll Ignác (1845-1914) államtitkár, valamint Széll Kálmán (1843-1915), aki 1899 és 1903 között Magyarország miniszterelnöke volt. Itt van Polányi János és Korchmáros Boldizsár nyughelye is. A Szent Lőrinc templom kertjében található Széchen Miklós gróf (1856-1937) és felesége, Mikes Janka grófnő (1866-1930) síremléke.

Táplánszentkereszten három műemléknek minősülő kastély látható: a szentlőrinci, egykori Inkey-, Széchényi-kastély és kertje, ma Kisterenyei Ervin restaurátor tulajdona; a bakófai Erdődy-kastély; valamint a szentkereszti Széchény-, Inkey-, Sigray-Saint-Marsan- kastély. A táplánfai Széll-, és a Rosenberg-kastély pedig műemlék-jellegű épület.

A helyi közösség életében nagy jelentőségű, civil kezdeményezésű egyesületek közül elsőként a Szenlőrinc-Táplánfa és Szentkereszti Önkéntes Tűzoltó Egylet alakult meg 1899-ben, elnöke ifj. gróf Széchényi Jenő szentlőrinci földbirtokos lett. A két világháború között több egyesület szerveződött Gyöngyösszentkereszten és Táplánfán. 1925-től két azonos profilú szervezet folytatta előd-egyesülete tevékenységét: 51 fővel a Gyöngyösszentkereszti Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint 35 fővel a Táplánfai Önkéntes Tűzoltótestület.

1930-ban jött létre a Táplánfai Polgári Lövész Egyesület 36 fős tagsággal, Máthé József jegyző elnökletével, Dr. Rosenberg Gyuláné nagybirtokos fővédnökségével; valamint a Táplánfa-Gyöngyösszentkereszti Levente Egyesület 81 fővel, ugyancsak Máthé József vezetésével.

A Táplánfa-Gyöngyösszentkereszti Temetkezési Segélyegyesületet 1933-ban hozták létre, díszelnöke Körmendy László plébános, elnöke Máthé József lett. 1943-tól Táplánszentkereszti Temetkezési Biztosító Egyesület néven folytatta munkáját a szervezet.

A Vasmegyei Gazdasági Egyesület égisze alatt Rácz Miklós földbirtokos elnöksége mellett alakították meg a Táplánszentkereszti Gazdakört, 1943-ban.

Az első világháború nyolc, a második pedig 36 főnyi táplánfai és gyöngyösszentkereszti áldozatot követelt a frontokon szolgálatot teljesítők közül. A község önkormányzata 1998-ban emléktáblát helyezett el tiszteletükre a Szent Lőrinc templom falán.

Az 1956-os forradalom résztvevő Lékai (Dankovics) Jánost nyolc havi börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Megyei Bíróság.

A község határába települtek a gazdasági funkciót ellátó majorok: Annamajor, Edeháza, Ferdinándmajor, Lengyelmajor, Lujzamajor, Mohács, Rangkútmajor. 1951-ben megalakult a Gyöngyös, 1959-ben pedig a Béke és a Búzakalász Termelőszövetkezet, majd a három egyesülésével 1961-ben az Új Élet, amely 1974-ben a vasszécsenyi Petőfi MTSZ-be olvadt.

A faluban 1959-ben létesített telepet az Agrobotanikai Intézet. Jánossy Andor és Deutsch Miklós a növénynemesítést előtérbe helyezve a telepet kutatóhellyé fejlesztették. Ennek köszönhetően az 1970-ben Szegeden létrehozott Gabonatermesztési Kutató Intézethez csatolták a táplánszentkereszti Kutató Állomást. Dr. Beke Ferenc (1914-1988), az ország egyik legismertebb búzanemesítője, aki 1970 és 1980 között igazgatta az intézetet, tevékenységéért 1959-ben Kossuth-díjat kapott.

A település újonnan épített kultúrházát 1961-ben adták át, majd az épületet 1989- ben bővítették, felújították.A községi könyvtár több helyszín után jelenlegi helyére, a Fő utcai parkban álló épületbe került.

A falu népessége ezekben az időkben kezdett folyamatosan gyarapodni. Több új utcát, sok új családi házat építettek fel helybeliek és a közeli városból kitelepülők egyaránt.

1974-ben fontos több fontos változás is történt.   A falu általános iskolája új, modern épülettel gazdagodott. 

Felszámolták a Táplánszentkereszten áthaladó Szombathely város és Rum község között működő vasutat. Ezután buszközlekedés segítette a helyiek utazását.

Az 1990-es évekig folyamatosan történt a helyi infrastruktúra kiépítése. Portalanított utak, vezetékes ivóvízhálózat, vezetékes földgáz végül a szennyvíz csatorna épült meg.

1992-ben felavatták a község címerét és zászlaját.

2000. augusztus 20-án adta át Csépe Béla Táplánszentkereszt polgárainak a milleniumi emlékzászlót.

A helyi kastélyok állapota folyamatosan romlott a Vas Megyei Tanács fenntartásában lévő idősek otthonának helyet adó Draskovich kastély kivételével. Volt amelyik üresen, elhagyatottan állt. Két kastélyban szociális bérlakások lettek kialakítva. Időközben a kastélyok részben vagy egészen fel lettek újítva. Hasznosításuk nem minden esetben megoldott.

2007-2013 között Európai Uniós források segítségével nagyarányú fejlesztések valósultak meg Táplánszentkereszten. Utak, járdák épültek. A 87. sz. Főútvonal mellett Szombathelytől Tanakajdig kerékpárút segíti a biztonságos közlekedést. Felújításra került a Fő utcai park, benne a könyvtár épülete is. Bölcsőde és többfunkciós tornaterem épült. Valamint kibővítésre került  a helyi óvoda is.

Pályázatból újult meg a Szent Kereszt templom épülete, környezete is.

Táplánszentkereszt napjainkban egy élhető község ahol jelen van a hagyományőrzés, a modern infrastruktúra, a kikapcsolódást biztosító zöld területek.

A település történtét Kereszturiné Pintér Mária dolgozta fel "Táplánszentkereszt a XIII. századtól napjainkig" című könyvében.

A könyvet 2009. októberében, a faluegyesítés 70. évfordulójára adta ki az Önkormányzat.

Elhelyezkedés: Táplánszentkereszt hét község egyesítéséből született, melyek a Gyöngyös-sík délkeleti szegletében találhatók, és a patak két partján helyezkedtek el. Szombathely közvetlen szomszédja, délkelet felől, a 87-es út mentén. Bár a Szombathely - Rum helyiérdekű vasút megszűnt, a megyeszékhellyel így is könnyen tart kapcsolatot, hiszen a belváros mindössze 8 km távolságra van.

A község éghajlata mérsékelten hűvös, mérsékelten száraz, a napsütéses órák száma 1850-1900 között van évente. Az évi átlagos hőmérséklet 9 °C körül alakul, a csapadék pedig általában nem éri el a 650 mm-t.