Facebook

Vaskeresztes

A falu első említése II. András király 1221-ben készült oklevelében fordul elő, amelyben Hedervári István, egyetlen fia Chepannak (István), Magyarország nádorának, a szentgotthárdi monostornak adományozza Pornót, s leírja határát, közte Keresztest. A korábban egy település különválásának első bizonyítéka 1551-ből való, ekkor említették először Magyar- és Németkeresztest. A faluk egyik része pornói, a másik a jáki apátság birtokához tartozott. Így ezeknek a történetét vették, de birtokosai között szerepelt az Erdődy- és a Zrínyi-család neve is. A főleg németek lakta, utcás, soros beépítésű, szalagtelkes község 1929-ben Németkeresztes és Magyarkeresztes egyesítésekor jött létre. Valószínűsíthető, hogy a község határában lévő Vas-hegyen a az időszámításunk előtt 300 körül megtelepedett kelták honosították meg a szőlő- és borkultúrát. 1401-ben a pornói apát irata is említette az itt termelt borokat. A 18. században több száz kapásnyi területet írtak össze, amely azonban túlnyomó részben a más településeken lakó földbirtokosok, az ország urainak, mágnásainak birtokában vannak. Ekkor a hegyközségi szervezet hegymesterből, két esküdtből és két hegyőrből állt. A XVIII. században a megye (Vas) 6 jelentős borvidéke közé tartozó Vaskeresztes ma az országos hírű Soproni Borvidék része. A község történelmi rangját jellemzi, hogy évszázadokon át szoros gazdasági kapcsolatai alakultak ki Graz, Pozsony, Bécsújhely, Hartberg, Fürstenfeld, Radkersburg, Bécs irányában.

 

 

Vaskeresztes

Elérhetőségek

Cím: 9795 Vaskeresztes, Fő utca 33.
Polgármester: Krancz Imre
Web: http://www.vaskeresztes.hu/
Email: vaskeresztes@vaskeresztes.hu
Telefonszám: +36 94 / 351-177
Fax: +36 94 / 351-177

Térkép nagy méretben

Értékleltár Értékek megtekintése térképen

Események