A helytörténészek véleménye a helységnév eredetét illetően megoszlik, egyesek szerint a helység neve szláv eredetű szónak látszik, jelentése vadkan vagy veresberkenye. Mások szerint annak a Veper személynévnek a rövidüléses becéző alakjára vezethető vissza, amelyet Weppersdorf település is megőrzött (Sopron vármegyének Ausztriához került részén található).

A helységnév említési formái a következők:

1217-ben - Weep
1226-ban - Wep
1240-ben - Wepeg
1377-ben - Véph
1393-ban - Web
1444-ben - Véped
1447-ben - Kisveped, Kisvepud
1498-ban - Ksywep
1540-ben - Kys Weped.

A település története a kora vaskorig vezethető vissza: a falu területén kora vaskori kerámia töredékek kerültek napvilágra, határában kora vaskori halomsírokat találtak.

Vép az ősi Savaria elővárosa volt. Ennek bizonyítéka, hogy a községünk határában végzett ásatások során, a Ferenc-majortól nyugatra 6-700 m-re római kori építményeket és kutakat találtak. A romok miatt e határrészt kőkúti dűlőnek nevezik. Savariából a mai Sárvár irányába vezető római út Vép határának északi részén haladt át, nyomai ma is láthatók. A római kor emlékét előkerült érmék és kőkoporsók is bizonyítják. Vép eredetileg talán szláv település volt, amelyre a honfoglaló magyarok rátelepedtek. Valószínűleg Bulcsú népéhez tartoztak. A pogánylázadások leverése után a király birtokába került ez a helység is és e birtokokat a szőllősi és vépi udvarnokainak adta. Vép okleveles említése már a XII. századból ismert: 1186-ban III. Béla király már számba vette a népi és szőllősi udvarnokokat (udvarnok: a 11-14. századi Magyarországon liszttel-kenyérrel és más termékekkel is adózó, királyi udvari birtokon élő szolgálónép).

1217-ben II. András határjáró oklevele szerint az udvarnokok és a vasvári káptalan népei osztoztak e területen. A települést Weep néven említi. A temetőben lévő "Szent Mihály lován" lévő felírás szerint Vép már 1217-ben mezőváros (oppidium) volt, egészen 1924-ig. A XIII. század elején Vép határa jóval kiterjedtebb volt, mint a későbbi korokban, hiszen Megyehíddal volt határos. Ez pedig azt jelentette, hogy Szombathelytől Megyehídig, a Gyöngyös mentén egy összefüggő területet alkotott. IV. Béla király 1240-ben megújította a Wepy-i udvarnokok régi kiváltságait. A faluban 18 szabad udvarnok - mansio volt. Az udvarnokok közül több köteles volt lovat tartani a király szolgálatára. Tehát Vép udvarnoki falu volt; a királyi birtok része, ahol az uralkodó szolganépei éltek. Elsődleges feladatuk alapján a királyi udvart kellett terményekkel ellátniuk. A királyi birtok felett a nádorispán gyakorolta felügyeletet. Egy 1280-ból származó írásos feljegyzésből kitűnik, hogy IV. László királyi adományként (donatio) adta a települést, Webet Zeuleust Rubinius vasi ispánnak hadi tettei elismeréséül. A XIV. században a Pecöli Zarka famíliának és a törzscsaládnak a Vátiaknak volt részbirtoka Vépen. 1386-ban Vépen új birtokosként jelent meg az Elderbach család. Zsigmond király a Mogyorókeréki Elderbach Bertholdnak és Jánosnak érdemeik jutalmaként adományozta Webet, Szőllőssel együtt. Ettől kezdve Vép és Mogyorókerék szoros birtokjogi kapcsolatban álltak. Az adományt Zsigmond, mint brandenburgi őrgróf tette, és mint magyar király, 1388-ban az adományt megerősítette. A család birtokosai 1462-ben vám- és harmincad-mentességet kaptak Mátyás királytól. Az Elderbach család utolsó tagja János volt, aki szerencsétlen gazdálkodása révén nehéz pénzügyi helyzetbe került. Gyermekei és fiúágon rokonai nem voltak. Eladósodása következtében Erdődy Bakócz Tamástól, a későbbi esztergomi érsektől vett fel 40 ezer forintot. Ügyét úgy rendezte, hogy a kor szokásai szerint egymást testvérül fogadták. 1496-ban János végrendeletében vagyonát Erdődy Bakócz Tamásra hagyta. A birtok ekkor a mogyorókeréki és vörös várakból, 2 mezővárosból, 26 kisebb községből és más 22 községben fekvő részbirtokokból állt. Így jutott Vép is királyi megerősítéssel az Erdődy család birtokába. Erdődy Bakócz Tamás és unokaöccse, Péter kezébe került a vagyon, majd 1547-ben Erdődy Péter halálával fia II. Péter örökölte a birtokokat. A horvátországi várak és a török elleni harcok a katonaság felszerelése révén nagy megterhelést jelentettek, s arra kényszerült, hogy magyarországi birtokait elzálogosítsa. A zálogbirtokos a későbbi szigetvári hős, Zrínyi Miklós lett. A zálogszerződés azonban egy eljegyzési szerződéssel párosult, mivel II. Péter lányát, Annát Zrínyi Miklós fiával, Györggyel jegyezték el. A zálogszerződés sok bonyodalmat okozott Vép birtokügyeiben. A Zrínyiek 1603-ig, Zrínyi György haláláig maradtak Vépen. Erdődy Tamás idejében a helyzet rendeződött. Mint horvát bán, sikerrel felvette a harcot a törökökkel és rendezte belső ügyeit. A Zrínyiek elleni birtokpere 1591-től 1612-ig tartott. A zálogterhek visszafizetése után ő lett az egyedüli birtokos. A falu a XVI-XVII. században a hadak járása és a járványok miatt sokat szenvedett, sokan meghaltak, elmenekültek. Például 1553-ban 14 jobbágytelek vált lakatlanná pestis következtében, 1567-ben a katonák dúlása miatt sok jobbágycsalád kárt szenvedett. Kupriczicz Mátyás Batthyány Ferenchez küldött levelében 1605-ben a következőt írta: a vépi tartomány puszta lett, Weppen alig 20 ember él.

1681-ben Erdődy I. Sándor meghalt és 1696-ig özvegye Csáky Krisztina uralkodott a vépi várban. A "vépi Vénusz" itt tartotta lakodalmát Bercsényi Miklóssal. Erdődy I. Sándor fia, II. Sándor, mint Vép főura sokat tartózkodott itt. Vasvármegyei főispánsága alatt többször tartottak Vépen megyegyűlést háborús időben vagy más kedvezőtlen körülmények miatt.

A XVII. század folyamán Vépen 6 országos vásárt tartottak évente, melynek jövedelme a földesúré volt. Az 1720. évi összeírás szerint a településen 63 jobbágycsalád és 24 házzal bíró zsellér család élt. A jobbágyok a telket kétnyomósban művelték. Az összeírásban 10 iparos neve is szerepelt.

Az 1728-as körjegyzőségi iratok azt bizonyítják, hogy Vépnek ekkor már közigazgatási jelentősége volt: 1 bíró és 12 esküdt intézte a falu ügyeit.

A település közigazgatásilag 1786-ban a Szombathelyi Járáshoz, 1790-1849-ig a Szombathelyi Kerület Gyöngyös és Sorok-melléki Járáshoz, 1850-1860-ig a Sárvári Járáshoz tartozott. 1861-1871-ig a Szombathelyi Kerület Vépi Járásának községe volt, majd 1872-től ismét a Szombathelyi Járáshoz került.

A falu ősi temploma kéttornyú volt, melyet Szent András apostol tiszteletére szenteltek fel. 1774-ben a régi templomot lebontották és felépítették a mai egytornyú ekkor még egyhajós templomot. E templomot l788-ban Szily János első szombathelyi püspök szentelte fel. 1848-ban kibővítették a templomot, megépítették a két oldalhajót. A század végi felújítás alkalmával elkészült az oratórium (1898.) a templom kegyurai részére. 1929-ben ismét sor került külső és belső felújításra, melynek költségeit Sütő György és Gróf Erdődy Sándor fedezte. 1962-ben és 1978-ban külső tatarozásra, 1996-ban pedig általános felújításra került sor.

A település története elválaszthatatlan a mindenkori birtokos család - az Erdődyek életétől.

A Pinka és a Gyöngyös mentén elterülő uradalmaik központja Vép volt, a várkápolnában lakott a grófi család, amely a XV. században épült.

A várat többször átépítették: 1615-ben Erdődy Tamás négyszögalakra építette, majd a XIX. század közepén Erdődy Sándor osztrák mesterek segítségével alakította át. A főhomlokzati tornyot bástyává formálták, sarkaira további 4 kicsi bástyát helyeztek el, tehát védelmi jellegét megőrizte. Erdődy Sárodor szenvedélyes kertépítő és növénygyűjtő alakította ki a tájkert jellegű parkot az 1840-es évektől kezdve.

A kastélyban jelenleg a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet működik 1963-tól. Az Intézet 1962-ben költözött Pápáról Vépre.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a legelők és az erdők továbbra is közös használatban maradtak, a XIX. század második felében került sor e területek tagosítására. 1855-57 között a község határát feltérképezték, s ez megmutatta az egyes birtokok elhatárolását.

Az 1848-49-es szabadságharcot az egész község lelkesen üdvözölte, sokan önként jelentkeztek a nemzeti zászló alá. Az első világháború idején a férfiak zöme katonai szolgálatot teljesített. A 98 hősi halott tiszteletére 1919-ben Hősi Emlékművet emelt a település. 1910-től állandó orvosa van a községnek, 1927-ben készült el az állandó orvosi lakás és ettől az évtől gyógyszertár is működik Vépen.

1925-ben a belügyminiszter 116521/1925. v. rendeletével Vépet nagyközséggé nyilvánította. Ekkor 2800 lakost számlált a település.

A második világháborúban elesettek emlékét az 1990 tavaszán felállított emlékmű őrzi. Meszes Tóth Gyula szobrászművész alkotta.

Az 1945-ös földreform során 2972kh földet vettek igénybe. A földigénylők száma 336 fő volt. 1946-50-ig az iskolában működött a könyvtár. 1951-ben létrejött a községi közművelődési könyvtár, amely a községi tanács irodáján szekrényben volt elhelyezve. 1961-ben a kultúrház önálló helyiségébe költözött.

1955-ben kapott község villanyt.

1969-ben elkészült az óvoda, 1972-ben az ABC áruház, 1973-ban a második orvosi rendelő.