Facebook

Zsennye

A községtől dél-kelet, keleti irányban található, a Rába árterén tenyésző tekintélyes méretű és korú tölgy. 1958-tól természetvédelem alatt álló kocsányos tölgy. A hagyomány „ezer” évesnek tartja, de valójában ennél kisebb a valós élettartama. Ma már csak a déli oldalán lévő ág alsó részén hajt ki, de még dacol az idővel és a korral. Belseje teljesen üres, olyan nagy mérvű ürege van, hogy tizennégy gyerek is könnyen elfér benne. Az üreg bejáratát (rését) bebetonozták, hogy megóvják, de az a fától fokozottan vonja el a nedvességet. A két nagy ágát vaskengyellel kötötték össze, hogy a fa közepének ketté repedését és az ágak leszakadását meggátolják. Magassága 23 méter, kerülete meghaladja a tíz métert. 1932-ben Pauer Arnold 930 cm kerületű faként említette. A leírása szerint a fa annak ellenére, hogy óriás üreg volt benne, teljesen épnek látszott és „dús lombozatú és tele van virággal.” Sajnos az elmúlt 70 évben a fa egyre rosszabb állapotba került, és napjainkban már csak az északi törzsrész tart magán élő, lombozattal díszített ágat. A természetvédelem szimbólumaként a Pro Natura emlékérem plakettjét díszíti.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elhelyezkedés: A Sorok torkolatánál fekvő Zsennye kisközség a Rába partján áll, a folyó és a Gyöngyös-sík közötti teraszvidék középső részén, mely a Gyöngyös-síktól egy meredek szintlépcsővel válik el, majd a Rába felé hordalékkúp jelleggel lejt tovább. A megye középső részén fekvő falu három irányból is megközelíthető, a legkedvezőbben a közeli 87-es út felől. E kapcsolatnak köszönhetően Vasvár 16, a megyeszékhely pedig 25 km-re van. Kavicstakarós, jégkorszaki vályoggal és löszös üledékekkel borított felszínű, mely tökéletes síkság. A község határában a felszín alatt jelentős mennyiségű és kiváló minőségű folyóvízi kavics található, amely építőanyag-ipari nyersanyag, de nem kerül hasznosításra. A falu éghajlata a mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves típusba sorolható, a napsütéses órák száma éves átlagban meghaladja az 1800 órát, az évi középhőmérséklet pedig 9,5° C körül alakul, a csapadék általában 700-750 mm között változik. A falu határában alapvetően barna erdei talajok találhatók, de a lejtőviszonyoktól függően csernozjom barna erdőtalajok, illetve agyagbemosódásos talajok is találhatók.

Zsennye

Elérhetőségek

Cím: 9766 Zsennye, Rákóczi Ferenc 1.
Polgármester: Szilvágyi József
Web: http://www.zsennye.hu/

Térkép nagy méretben

Értékleltár Értékek megtekintése térképen

Események

Nincs megjeleníthető esemény